Dolhai,Janza,Szinetár,Bereczki
Attila
 
Dolhai Attila
 
Zoli
 
Bereczki Zoltán
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Ki a Kedvenc Színészed?

Dolhai Attila
Bereczki Zoltán
Janza Kata
Szinetár Dóra
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Honlapverseny

 

 
Bannerem

 
Interjúk

A népszerű énekesnő számára a család sokkal fontosabb, mint karrierje - árulta el egy interjúban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vállalna fellépéseket: szerencsére ugyanis nem veszélyeztetett terhes. Az Operettszínházban azért egy darabig még nem látjuk.

 


"Remekül vagyok, kiegyensúlyozott kismamaként tervezgetem az elkövetkezendő hónapokat. Az első hetekben voltam csak rosszul, akkor intenzív hányinger gyötört. A nehezén azonban már túl vagyunk, a szülés miatt pedig cseppet sem aggódom. Nincsenek rossz élményeim ezzel kapcsolatban." - mesélte.

Elmondta azt is: nem aggódik amiatt, hogy a gyerekvállalás ártana karrierjének.

"Nem tudom, hogy mikor állok ismét munkába a szülés után. Abban azonban biztos vagyok, hogy ameddig csak lehet, otthon szeretnék maradni, és abban is, hogy sokáig akarom szoptatni a picit. Akkor fogok ismét fellépéseket vállalni, amikor már nyugodt szívvel otthon tudom hagyni a gyermekemet. " - tette hozzá.

Ötven év legnépszerűbb slágere: Holnap hajnalig

A Holnap hajnalig című sláger lett a legnépszerűbb a nézők szavazatai alapján a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált! című műsorsorozatának péntek este a Millenáris Parkban megrendezett döntőjén. Pásztor László, Jakab György és Hatvani Emese közös szerzeményét Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán énekelte.

Ezúttal is Harsányi Gábor és Korda György kalauzolta a nézőket a slágernosztalgiázásban.

 
Kata
 
Janza Kata
 
Dóri
 
Szinetár Dóra
 
Óra
 
Chat

 


 
Számláló
Indulás: 2007-10-27
 
Ne lopj, kérj!
 
Banner/Button cseréim

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

 

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!